A 2013-as év száguldott, ide-oda dobált miközben én mindig
erősen ragaszkodtam az elvemhez, miszerint: inkább azt bánjam meg, hogy
megtettem, mint azt elviseljem, hogy a félelem legyőzött. Nem akarom sorokon át
taglalni, hogy ezt nem bázisugrásra, egész testes tetoválás kibírására értem,
hanem olyan személyenként más-más nehézséget okozó lépésekre, amelyek a célok
eléréséhez tett úton jelentkeznek. Remélem értitek.
Mondhatom 2013-as év átformált felelősségteljesebb lettem,
miközben egy bohém énem tört ki valahonnan mélyről. Így az újévre úgy érzem,
ezt a kettőt azonos szintre tudtam hozni, ami megkímél a jövőben a
szélsőségektől.
Idén leállamvizsgáztam, megtörtént az, ami egykoron olyan
távolinak tűnt még gyermekfejjel, hogy lett egy végzettségem,
intézménykommunikátor lettem. Majd nem sokkal később elkezdtem sportedzőnek
tanulni. A sport mindig az életem része volt és úgy gondolom az is lesz, de
sosem gondoltam volna, hogy majd ebbe is belekóstolok szakmailag.
Ilyen határozottan és „nem érdekelve” sosem álltam az
élethez. Fura ez a kettő vegyítve, de megtaláltam benne azt, ami nekem kell!
Tudom mit akarok, hogy akarom, és mikor, de ha nem sikerül, hát akkor nem
érdekel! Nem fog érdekelni, ha tudom mindent megtettem a cél érdekében, nem fog
érdekelni, mert mindig van b-tervem, c-tervem. Hogy ne a levegőbe beszéljek,
idén hiába jelentkeztem egyetemre, nem vettek fel sehova, rossz volt látni az
elutasításokat, de már láttam magam előtt a következő lépést, nem engedhettem
meg magamnak, hogy a kudarc foglalkoztasson. Most már hálás vagyok, hogy nem
vettek fel sehova, azt hiszem megőrülnék, ha aktívan iskolapadban kéne ülnöm. Örülök,
hogy dolgozhatok a szakmámban és mellette, azért nem egyetemi képzésben, de
tanulhatok is.
Idén eljutottam másodjára Londonba és Spanyolország több
részére is, aminek hihetetlenül örülök, mert az utazások olyan inspirációval
látnak el, amit nem kap meg az ember, ha egy helyen van. Kinyitja a szemet,
formál, impulzusokkal fejleszt, főként ha olyanokkal utazunk, akik közel állnak
hozzánk.
2013-as év a Masni életében is meghatározó volt. Februárban a
Nők Lapja Café blogversenyén tizennegyedikek lettünk, ami egy hatalmas ugródeszka
volt a blognak. Ekkor ismertük meg Oravecz Nórát és Magyarország vezető
divatbloggerinek egy részét. Mondanom sem kell, hogy milyen jó érzés az, amikor
saját erőből (gondolok most Eszter és az én erőmre) elindulni a semmiből,
bizonyítani, és akkor tapasztalni, hogy észrevettek, jönnek a visszajelzések,
egyre több olvasó, számtalan ember, akivel megismerkedtünk a blog kapcsán.
Ilyenkor érzi azt az ember, hogy jólvan, ezt az évemet sem
pazaroltam el. Persze mindig van tovább és már meg is fogalmazódtak az új
tervek, amik nem fogadalmak, mert kiszámíthatatlan az élet, de mindig kell,
hogy legyenek kitűzött célok, de ami még ennél is fontosabb, hogy értékeljük
azt amink van, mert csak is abból tudunk építkezni.
Szeretném itt megragadni az alkalmat, mert személyesen ilyenekre nem vagyok képes, hogy megköszönjem a
Szüleimnek, Nagyszüleimnek és a kis pesti Családomnak, barátaimnak hogy mindig feltétel
nélkül támogatnak, és gyakrabban, mint gondolnák, mondok hálát értük, hogy
vannak nekem.
No comments:
Post a Comment