Monday, 23 December 2013

2013 I don't care

A 2013-as év száguldott, ide-oda dobált miközben én mindig erősen ragaszkodtam az elvemhez, miszerint: inkább azt bánjam meg, hogy megtettem, mint azt elviseljem, hogy a félelem legyőzött. Nem akarom sorokon át taglalni, hogy ezt nem bázisugrásra, egész testes tetoválás kibírására értem, hanem olyan személyenként más-más nehézséget okozó lépésekre, amelyek a célok eléréséhez tett úton jelentkeznek. Remélem értitek.

Mondhatom 2013-as év átformált felelősségteljesebb lettem, miközben egy bohém énem tört ki valahonnan mélyről. Így az újévre úgy érzem, ezt a kettőt azonos szintre tudtam hozni, ami megkímél a jövőben a szélsőségektől.

Idén leállamvizsgáztam, megtörtént az, ami egykoron olyan távolinak tűnt még gyermekfejjel, hogy lett egy végzettségem, intézménykommunikátor lettem. Majd nem sokkal később elkezdtem sportedzőnek tanulni. A sport mindig az életem része volt és úgy gondolom az is lesz, de sosem gondoltam volna, hogy majd ebbe is belekóstolok szakmailag.

Ilyen határozottan és „nem érdekelve” sosem álltam az élethez. Fura ez a kettő vegyítve, de megtaláltam benne azt, ami nekem kell! Tudom mit akarok, hogy akarom, és mikor, de ha nem sikerül, hát akkor nem érdekel! Nem fog érdekelni, ha tudom mindent megtettem a cél érdekében, nem fog érdekelni, mert mindig van b-tervem, c-tervem. Hogy ne a levegőbe beszéljek, idén hiába jelentkeztem egyetemre, nem vettek fel sehova, rossz volt látni az elutasításokat, de már láttam magam előtt a következő lépést, nem engedhettem meg magamnak, hogy a kudarc foglalkoztasson. Most már hálás vagyok, hogy nem vettek fel sehova, azt hiszem megőrülnék, ha aktívan iskolapadban kéne ülnöm. Örülök, hogy dolgozhatok a szakmámban és mellette, azért nem egyetemi képzésben, de tanulhatok is.

Idén eljutottam másodjára Londonba és Spanyolország több részére is, aminek hihetetlenül örülök, mert az utazások olyan inspirációval látnak el, amit nem kap meg az ember, ha egy helyen van. Kinyitja a szemet, formál, impulzusokkal fejleszt, főként ha olyanokkal utazunk, akik közel állnak hozzánk.

2013-as év a Masni életében is meghatározó volt. Februárban a Nők Lapja Café blogversenyén tizennegyedikek lettünk, ami egy hatalmas ugródeszka volt a blognak. Ekkor ismertük meg Oravecz Nórát és Magyarország vezető divatbloggerinek egy részét. Mondanom sem kell, hogy milyen jó érzés az, amikor saját erőből (gondolok most Eszter és az én erőmre) elindulni a semmiből, bizonyítani, és akkor tapasztalni, hogy észrevettek, jönnek a visszajelzések, egyre több olvasó, számtalan ember, akivel megismerkedtünk a blog kapcsán.

Ilyenkor érzi azt az ember, hogy jólvan, ezt az évemet sem pazaroltam el. Persze mindig van tovább és már meg is fogalmazódtak az új tervek, amik nem fogadalmak, mert kiszámíthatatlan az élet, de mindig kell, hogy legyenek kitűzött célok, de ami még ennél is fontosabb, hogy értékeljük azt amink van, mert csak is abból tudunk építkezni.


Szeretném itt megragadni az alkalmat, mert személyesen ilyenekre nem vagyok képes, hogy megköszönjem a Szüleimnek, Nagyszüleimnek és a kis pesti Családomnakbarátaimnak hogy mindig feltétel nélkül támogatnak, és gyakrabban, mint gondolnák, mondok hálát értük, hogy vannak nekem. 

No comments:

Post a Comment