Wednesday, 31 July 2013

LHG

Utolsó nap a kedvenc hónapomból, bár idén nem sokat tett azért, hogy továbbra is a július legyen a szerencsés kiválasztott. De 21 éves lettem és elkezdtem 'viccesenkomolyan' edzeni, drága 'nyáriszünetes' szomszédommal. Annyira 'viccesenkomolyan', hogy a heti nulla edzést felfejlesztettük heti ötre. Ma voltunk spinningen és, hát, igen, holnap nem biztos, hogy garantált lesz az ágyból kikelés. Az még úgy borzasztó, hogy én vagyok az, aki edzés után képes egy szál cigarettával levezetni, de majd a későbbiekben ezt is valahogy módosítom. 

Nagyon siet ez a nyár, és még úgy igazából nem csináltam semmit, ami nekem annyit jelent, hogy az országot sem hagytam el. Tavaly ilyenkor már megjártam Brüsszelt és koffein túladagolásban részt vettem sok-sok előadáson. Egy belga kocsmába ünnepeltem a születésnapomat, ismeretlen emberekkel, félig magyarul-félig angolul- félig franciául. 



Sunday, 28 July 2013

FTM

Újra kezdtem a blogot. Aki most jár itt először nem tudhatja, hogy három évig blogoltam egy másik portálon, majd áttértem ide, később az itt lepakolt karaktereket is eltüntettem. Úgy gondoltam már nincs szükségem a blogra, nem akarok mindent megosztani, vissza akarok lépni ebből a világból kicsit. Jó is volt, szép is volt, de most már nem tudom visszafojtani. Szerencsére ebben olvasóim is segítettek, sőt az ő hatásukra érlelődött meg a gondolat, hogy újra sorokba kéne öltenem az életem, hogy lehetnék újra a Masnilány, aki "ő nem vörösebb" -hallom egy koktélbárban, vagy lehetnék az, aki ha elkezd mesélni valamit a barátainak rászólnak, hogy: "olvastuk már a blogodban".

Nem tudom meddig leszek, szeretek hamar elillanni, ha úgy érzem nincs több mondandóm. Nem tudok azonosulni a rendezettel. Nem is akarok. Csak egy erkélyes kis lakást, Petrával egy mikrót, kisminkelni egyszer egy férfit, olyan embereket körém akiknek mondhatok igazat, mert elfogadják.


HTILY

Legtöbbször olyan dolgokhoz tudunk ragaszkodni, ami már önmagunk számára is ellenszenves. Mindig is tudtam, hogy a gyűlölet erősebb, mint a szeretet. Hogy jobban emlékszünk azokra, akik húsunkig martak, mint akik a lelkünket simogatták. Ellentmondhatunk ennek az elméletnek, lehetnek kivételek, elmosódások, de mindig az erősebb nyer. Ellenne sok mindent nem lehet tenni: elengedni, átépíteni egy éltető dózisba a jelenbe. De semmikép sem megtörni alatta. Olyannyira felfogás kérdése, hogy először mindig agyban kell összepakolni, szelektálni, kipakolni a felesleget. 

Aztán eltelik néhány év, előadások százán vettél részt, hozzávetőleg ugyanennyi tanmesét hallgattál végig, de hiába. Csak egyszer nézel rossz irányba és már el is estél a macskaköveken, ott vagy védtelenül, sebes térdekkel, és a múlt nem engedi, hogy felkelj. Továbbra sem érthető mi húz oda, miért érzed szebbnek a gyötrődést, mitől izgalmasabb a tudatlanság, miért karmolod le újra és újra ugyanazt azt a sebet?

Két női típus létezik: az egyiknek elég a harmonikus boldogság, egy biztos társsal, a másiknak ez kevés, bármennyire szeretné, szeretni ezt az állapotot, félelmetes számára, kevés, néha sok, parttalan.